|
|
|
|
Duchene Nyugaton 3. pont/meccs viszonylatban Getzlaf és Kane mögött, PAP a 4. Remélhetőleg megvan az új Dynamic Duonk!
|
| |
|
|
|
|
Duchene igazságot szolgáltatott. Megérdemelten nyertünk, igaz, a 3. harmadra elfáradtunk, a Sharks meg átvette az irányítást. Niemi nagyon jó volt, Varly viszont ISTEN!
|
| |
|
|
|
|
NEm tudom mit videóznak, simán időben volt. :)
|
| |
|
|
|
|
bazdmeg
|
| |
|
|
|
|
ÍGY KELL NYERNIIIIIII!!!!!!!!!!!
|
| |
|
|
|
|
Már azt hittem nyerünk, mert kevés volt hátra, aráadásul nem igazán tudtak gólhelyzetet kialakítani, a nyomás sem volt elviselhetetlen, Koasewnak menni kellett volna arra a korongra, ahelyett hogy áll és várja a sültgalambot. :(
|
| |
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#40365) |
|
|
|
|
|
|
|
Ezt nem hiszem el
|
| |
|
|
|
|
A Pepsiben iszonyat jók vagyunk idén, otthon a győzelmmi mutatónk is top csapat szintű.
|
| |
|
|
Válasz barna hozzászólására (#40362) |
|
|
|
|
|
|
|
O'Byrne de hülye volt, ha ebből gólt kapunk, idegbeteg leszek
|
| |
|
|
|
|
Nem erős, mondta is McNab, hogy a 7-0ás kezdésük óta nagyon nagyon visszaesett a PP-jük. Bár nyilván nem lehet erre alapozni.
Egyébként majdnem lehidaltam attól, hogy a Pepsiben 92,9% a PK. Idegenben meg 66%, érthetetlen, hogy ekkora a különbség.
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#40361) |
|
|
|
|
|
|
|
Nekem az 1 gól előny nagyon vékonynak tűnik, főleg hogy ez a harmad végi gól biztos, hogy erősen felpörgette őket. Ráadásul meg fogják kapni az egyenlítéshez felkinált PP-t is (ahogy mindig), márpedig nagyon erős a PP-jük.
|
| |
|
|
|
|
Ma szerencsére eddig még nem hibázott, viszont a támadásépítése még mindig annyiban merül ki, hogy beviharzik a támadóharmadba, aztán eladja a korongot. De legalább ő beviszi, és nem körbelövi.
Landy-nak azért nem megy, mert Stastny a centere. Mondjuk most kapott tőle a vége felé egy szép löbbölt passzt, amit nem tudott sajnos átvenni, de egyébként nem olyan rossz. Sokan mondják, hogy össze kéne tenni Factorral, biztos lesz is ilyen, de én még nem sietnék, mert úgy megint csak 2 sorunk lenne, ami veszélyes, így legalább van 3.
|
| |
|
|
Válasz kajszi2 hozzászólására (#40357) |
|
|
|
|
|
|
|
szép is lenne
|
| |
|
|
|
|
Landy tartalekolja a golokat a play offra
|
| |
|
|
Válasz kajszi2 hozzászólására (#40357) |
|
|
|
|
|
|
|
Én azt nem értem, hogy miért kell Hunwick-ot erőltetni? Szemmel láthatóan ideges lesz, mikor hozzá kerül a korong, s hirtelen fingja sincs h mit kezdjen vele. Factor eddig kitűnő, nem kicsit feldobja a 3. sorunkat, és a PP be is visz egy kis találékonyságot, ami pl.: Landyből hiányolok. D-re nincsenek szavak.
|
| |
|
|
|
|
Na a kedves retek zebrák befújtak egy kamu icingot, aztán egy létezőt, amiből végül gólt kapott a hullafáradt 1. sorunk. De hihetetlen, hogy rendszeresen kapnunk kell a harmadok legvégén...
|
| |
|
|
|
|
Duchene 20 méteren 10et vert Pavelskire PK-ban, majdnem lőtt egy SHG-t. Nagyon béna a Sharks, igaz, b2b 2. meccse ez nekik. Ha elkerülnénk a felesleges PK-kat, semmi izgulni valónk nem lenne a meccsen.
|
| |
|
|
|
|
Na ez történik, amikor bevisszük a korongot, nem pedig körbelőjük! Szép passz Palushajtól, Factor gól! Működik a 3. sor, Palushaj nagyon agilis. Ha kicsit erősebb lenne, simán megragadhatna a csapatban.
|
| |
|
|
|
|
Egyébként szerintem nőtt a srác, széltében biztosan (a videó alapján nem csoda), de én úgy látom, hogy nyúlt is pár centit. A sebességéből talán veszített (sosem volt egy speedster), de iszonyat erősnek tűnik.
|
| |
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#40352) |
|
|
|
|
|
|
|
Mennyivel jobb ez a csapat O'Reillyvel, még így is, hogy bőven lenne hova fejlődni.
|
| |
|
|
|
|
Jaja, ráadásul az első 5ben rajta kívül mindenki keleti. Wilson visszatérésének legkevésbé a palánk örülhet, meg 1-2 játékos az ellentől, ma is zúzott már egy kisebbet, egyébként meg elég bizonytalan legtöbbször. Sokat szarakodunk hátul, dadog a korong, viszont ha már bejutottunk a támadózónába, akkor többször is fel tudtunk állni. Nem vagyunk rosszak, viszont a Sharks igen, megöljük a játékukat a forecheckkel.
|
| |
|
|
Válasz Yeti hozzászólására (#40350) |
|
|
|
|
|
|
|
Az előbb mutatták, hogy PAP a 3. helyen áll azon játékosok tabelláján, akik új csapatban játszanak. Az utóbbi évek egyik legnagyobb fogása.
|
| |
|
|
|
|
Jaja, emlékszem a vesztes Chicago meccsen is abból jött az utolsó gól a vége előtt röviddel.
|
| |
|
|
Válasz barna hozzászólására (#40348) |
|
|
|
|
|
|
|
Eddig egy SHG és 3 PPG a mérleg (7 lehetőségből, nem rossz arány). Ha benn tudjuk tartani a korongot, veszedelmes, ha meg nem, akkor nagyon veszedelmes
|
| |
|
|
Válasz Yeti hozzászólására (#40347) |
|
|
|
|
|
|
|
Basszus, milyen PP line ez?! PAP - Stastny - Landeskog - Dusán - ROR
Bokám lefosom!
|
| |
|
|
Válasz barna hozzászólására (#40346) |
|
|
|
|
|
|
|
megint működött az 5 csatáros PP, O'Reilly megint nagyot mentett a kéken, aztán szépen járattuk a korongot, Landy végre assziszt, PAPé a másik, Duchene-nek meg nem volt nehéz dolga.
|
| |
|
|
|
|
Wilson játszik, nem igazán örülök neki, remélhetőleg nagyon nem fogja hátráltatni a bokája. Zanon a kimaradó.
|
| |
|
|
|
|
És Barrie megint kimarad.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#40343) |
|
|
|
|
|
|
|
He told the team’s website this morning that he still feels some pain occasionally when skating, but that he can tolerate it.
Akkor a faszomnak játszik, de komolyan.
|
| |
|
|
Válasz barna hozzászólására (#40342) |
|
|
|
|
|
|
|
Ryan Wilson activated from IR. Milan Hejduk placed on injured reserve (retroactive to March 3).
Nem lennénk előrébb Hejdukkal, de azért MacKenzie bekaphatja, ahogy Shanahan bírónő is.
|
| |
|
|
|
|
Elvileg ez a győzelem igazi moral boost, pont úgy, ahogy a múltkori Flames elleni 0-3-ról való fordítás, na most azt a szezon leggyengébb meccse követte, szóval én egyáltalán nem vagyok optimista a ma esti meccset illetően. Főleg úgy, hogy a Sharkstól rendre ki szoktunk kapni. :(
|
| |
|
|
|
|
Szép volt ez a győzelem, csak egy picit keserédes annak tükrében, hogy az előzőt is hozhattuk volna, ha nincs az a meccset befolyásoló bírói tévedés.
Ez a mostani pedig... nehéz szavakat találni a bíráskodás minőségére.
Gratula a srácoknak!
Remélem, a San Jose meccsre is áthozzuk ezt a mentalitást.
Ja, és Sacco egy pöcs!
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Ha tényleg nem lesz belőle jégkorongozó, akkor remélem a szart kipereli buzi mcnabbtől
|
| |
|
|
|
|
Már két évet hagyott ki, ráadásul a profi karrierje első két évét, amikor nagyon sokat tanulhatott volna. Szerintem róla már lemondhatunk. Tiszteletreméltó a kitartása, de félő, hogy neki vége. :(
|
| |
|
|
Válasz barna hozzászólására (#40337) |
|
|
|
|
|
|
|
Az a baj, hogy hónapok óta ez megy, nem tudom, hogy lesz-e még belőle jégkorongozó.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#40336) |
|
|
|
|
|
|
|
Joey Hishon has been skating in practice but with no contact.
|
| |
|
|
|
|
Javítanom kell magamat, valahogy nem tűnt fel, de PAP még mindig sokat van kiállítva, 82 meccsre vetítve 100 perc, ami így, hogy nem bunyózik és nem is nagyon ütközik rengeteg.
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#40322) |
|
|
|
|
|
|
|
Duchene pihenőnapot tart, nincs az edzésen, Wilson viszont teljes értékű edzést csinál, holnap visszatér.
|
| |
|